A szociális munka, és aki mögötte van

Szerző

  • 2019-08-12

Nyitrai Mirian

Bejegyzés megosztása

Interjú Jordanits Szilviával (Galkó Patrícia riportja)
Belépve az Ilka utca 35. szám alatt található Szem(l)életmód Rehabilitációs Központba egy kedves, fiatal hölgy fogad. Látszik rajta, hogy szereti, amit csinál és készséggel áll a rendelkezésére bárkinek, aki épp rehabilitációra jött vagy telefonon kér segítséget Tőle. Elkötelezett, rutinos, azonnal látszik, hogy a kliensek is bizalommal vannak iránta.

Mikor döntötted el, hogy ezen a területen akarsz dolgozni? Mi motivált?
 
Alapvetően szerettem volna emberekkel foglalkozni, és az érettségi évében az egyik gyerekkori barátom vetette fel, hogy ez a pálya nekem pont jó lenne, és amikor elgondolkodtam rajta, úgy voltam vele, hogy próbáljuk meg. Végül tényleg ez lett az a terület, amit magaménak érzek a mai napig. Amíg az ember nem kezd el egy ilyen képzést, addig fogalma sincs róla, hogy ez a szakma milyen. Beletartozik a pszichológia, a jog, a szociológia és a gyerekektől az időseken át a hajléktalanokig minden rászorulóval találkozol a képzés során. Annyira széles ez a spektrum, amin mozog az ember, hogy nem tudsz kiégni az saját munkádban, mert mindig képes vagy újabb területet találni, ahol ezzel a végzettséggel új élményeket, tapasztalatokat tudsz szerezni. Én egyébként 2002-2003 óta dolgozom a szakmában. Mielőtt a központba jöttem dolgozni, előtte foglalkoztam fiatal felnőttekkel, drogfüggőkkel, hajléktalan és idős emberekkel is. Maga a látássérültekkel való munka már szintén nem volt újdonság, mert korábban dolgoztam egy hasonló szervezetnél ott látás- és hallássérült személyekkel.
 
Milyen feladataid vannak itt a központban? Miben tudsz segíteni az ideérkező látássérült embereknek?
 
Klienskoordinátorként a jelentkezőkkel én tartom a kapcsolatot. Az érdeklődőket is az én feladatom tájékoztatni, és végigkísérni a klienssé válás folyamatán. Amikor már szolgáltatást nyújtunk számukra, akkor is engem keresnek, én egyeztetek nekik időpontot az órákra, gyakorlatilag minden, ami összefügg a rehabilitációs folyamat szervezésével, a tréningekkel hozzám tartozik. Sokrétű a feladat. A szociális munka oldaláról a rokkantsági ellátások és egyéb támogatások intézése, valamint hogy tájékoztassam őket arról, hogy egyáltalán mire jogosultak. Ezeken kívül jönnek hozzám olyan kérésekkel is, hogy segítsek nekik ügyvédet találni, vagy más országok ellátásaival kapcsolatban. Az is előfordul, hogy valaki nem tudja a megoldást egy problémájára, akkor segítek neki vagy keresek egy olyan szakembert, aki a segítségére lehet. A bekerült jelentkezők felmérése alkalmával számomra fontos információ az, hogy egyedül él-e,, kap-e megfelelő segítséget, ismer-e minden támogatást, ami neki jár. A rehabilitációs folyamat kezdetén, az elbeszélgetés során a szociális igényeket mérem fel, sokszor ezeket nem tudja jól megfogalmazni a kliens, ezekre rá kell vezetni ilyenkor. Azok részéről is szokott újabb és újabb igény felmerülni, akik már hozzánk járnak egy ideje, legyen szó új segédeszköz igényléséről, egy másik szolgáltatásról vagy akár foglalkozási rehabilitációval kapcsolatos információkról. Sokszor van olyan, hogy érkezik a kliensnek valamilyen hivatalos irata, amit nem tud értelmezni, akkor én szoktam elmagyarázni neki. A rehabilitációnak alapvetően az a célja, hogy képessé tegyük az egyént a minél nagyobb önállóságra. Nekünk az a sikerélmény, ha valaki örömmel meséli nekünk, hogy sikerült neki mondjuk, főzni valamit vagy elintézni valamit egyedül. Szociális területen nehéz bárkit „lezárni”, mert egy megváltozott élethelyzet miatt bármikor jöhetnek hozzánk, attól függetlenül, hogy már befejezték a tréningeket. Ebben az a nehéz, hogy egyre többen vannak, akikkel foglalkozunk, így a várólistával számolni kell annak, aki újonnan lép a rendszerbe. Sok idős ember jön be hozzánk, akiknek már korából adódóan van valamilyen szembetegsége. Ezek az emberek sokszor idős otthoni elhelyezést szeretnének, és ebben kérnek segítséget, azonban ez is egy nehéz helyzet: látássérült embereket nem sok intézményben fogadnak szívesen.A szociális munka egy része kutatómunka, amikor ezzel a résszel végzek, akkor vagy elmondom az adott személynek, hogy mire jutottam vagy elkísérem és elintézzük együtt azt a dolgot, amiről előzőleg megszereztem a szükséges információkat.
 
Mekkora százalékban van segítségük, támogató környezetük ezeknek az embereknek?
 
Nagyon változó. Ha valakinek a család vagy a barátok nem áll rendelkezésre, akkor is van szociális támogató háttér (pl jelzőrendszer, házi segítségnyújtás) , amit igénybe vehet. Mi segítünk neki abban, hogy ezekről tájékoztatást kapjon. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy mindenki másképp dolgozza fel a látássérülést, látásvesztést. Találkoztam olyannal, aki évekig nem lépett ki a lakásból, miután elvesztette a látását, annyira nem tudta feldolgozni, teljesen elzárkózott. Segíteni pedig csak olyan embernek lehet, aki motivált. Sajnos van olyan is, akinél szégyelli a család azt, hogy látássérült az illető, így nem használ, mondjuk fehérbotot.
 
Mit gondolsz, mennyire van nehéz dolguk a társadalomba való beilleszkedés szempontjából látássérültként?
 
Alapvetően függ a látássérült személyiségétől, hogyan kezeli a helyzetét, mennyire fogadja el nehezn vagy fel tud állni és éli tovább az életét, amennyire lehet alkalmazkodva az új élethelyzetéhez. Akikkel mostanában találkozok, ők azt mondják, hogy már elfogadóbb a társadalom a korábbi évekhez képest.
Biztos vannak olyan látássérült emberek, akik nehezen fogadják el a segítséget, nehezebb velük dolgozni. Voltak kirívó eseteid?
A segítés eleve úgy működik, hogy alternatívákat mutatsz, átadod az információt és a többi már az egyénen múlik. Van olyan, hogy valaki nálunk már órákat is egyeztetett a tanárral, de kiderül, hogy lelkileg még nincs kész rá, és hiába tanulnak már két-három hete, de valamiért a tanár azt érzi, hogy nem megy a folyamat. Ilyen esetekben szokott Zsófi, a pszichológusunk képbe kerülni. Én annyit tehetek, hogy felajánlom az illetőnek ezt a lehetőséget. Itt is van olyan, aki el tudja fogadni, és van olyan, akinél olyan mélyen vannak a gátak, hogy egyszerűen képtelen megnyílni egy idegen ember felé, még akkor sem, ha az szakember.
 
Milyen arányban vannak azok, akik veleszületett látássérültek és azok, akiknél betegség vagy baleset okozta a látássérülést?
 
A 2011-es népszámlálási adatok alapján Magyarországon több mint 82 ezer ember látássérült, ez a második leggyakoribb fogyatékosság a magyarok körében. A veleszületettek jóval kevesebben, kicsit több mint 13 ezren vannak, míg a szerzett látássérüléssel élők több, mint 63 ezren, ezen belül is a 18 és 60 év közöttiek a legtöbben.
(Forrás: http://www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_fogyatekossaggal_elok_helyzete )
 
Van olyan dolog, amin változtatnál akár a központ, akár a szociális munka, akár egyéb részről?
 
Hogyne, több is. Ezeknek a látássérült embereknek a pénzügyi támogatása minimális. Egyrészt nagyon kevés hozzájuk illő munkát találnak, másrészt sokszor félnek a munkáltatók a fogyatékos emberek alkalmazásától. A munkahelyi körülmények se felelnek meg változtatás nélkül a legtöbb esetben a látássérültek számára. Nagyobb nyitottságra, több lehetőségre lenne szükségük nekik is.